Üdvözlünk téged Vándor,

egy Önszerveződő, Szabad és Nyitott, Baráti társaságban, a Magyar Lakóautó Klub-ban!

Regisztráció
Emlékezz rám

Lakóautós Szilveszterezés Salzkammergutban
LMC már idejekorán elkezdte pedzegetni, hogy szívesen töltené az év végét egy lakóautós túrával más lakósokkal közösen. Mivel mi is terveztük, hogy Karácsony és Újév között kicsit kóborolunk, úgy döntöttünk, csatlakozunk hozzájuk. Eleinte mások is érdeklődtek, végül csak ketten voltunk, de így is nagyon jól sikerült az utunk. András alaposan előkészült, szinte minden nap kaptam tőle egy újabb kemping, vagy szép táj link-jét.

Mi 27-én délelőtt bepakoltunk, majd miután feltöltöttük készleteinket délután útrakeltünk Sopron felé. Elég ronda ködös idő volt. András már ránktelefonált, merre járunk. Elénk jött, hogy segítsen elnavigálni minket Balfra, ahol a halászcsárdában vacsoráztunk (csak ajánlani tudom mindenkinek!), majd Andráséknál nézegettük a térképeket és az Internetet, merre is induljunk másnap.

8 óra körül terveztük az indulást másnap, de nekem még be kellett ugranom a TESCO-ba, mert elfelejtettem lencsét venni (anélkül meg hogy is indulhatna az új év, még a végén elszalasztanánk a meggazdagodás és -szépülés esélyét), Laci meg közben megpróbálta kicserélni a jobb első izzót, ami félig égett csak. Kivételesen én voltam a gyorsabb. Csak hogy ne hozzam zavarba a hidegben elgémberedett ujjait fújdogáló férjemet, aki még semmire nem jutott az izzó cserével, mire én már végeztem a villám vásárlással szétszedtem a kávéfőzőnket és visszamentem gumit keresni bele (olasz gyártmány és szerte Európában már mindenféle méretű gumit, szűrőt vettünk hozzá, egész gyűjteményünk van, csak egyik se volt jó). Kényelmesen mindegyiket hozzápróbáltam a főzőhöz és végül sikerült találnom megfelelő méretűt (azóta könnyed mozdulattal elég rácsavarnom és nem folyik orrán-száján a drága nedű). Az izzó cseréhez azonban ez a haladék se volt elegendő, egyszerűen nem lehetett hozzáférni.

András telefonon ajánlotta a Postaautó szervizt szemben a szupermarkettel, az azonban teljesen kihalt volt. Ezután egy benzinkútnál próbálkoztunk. Az alkalmazott eleinte lelkes volt, mondván persze hogy kicseréli az izzót, de mintegy tíz percnyi szenvedés, ujjlefagyás és -beszorulás után feladta, szervizt ajánlott. Azt persze nem találtuk, de valaki javasolta a Ford márkaboltot és szervizt. Ott azonban az óévre már letették a lantot, de a sarkon túl volt egy eredetiség vizsgáló szakképzett szerelőkkel. Ők kikérték maguknak, hogy ilyen alantas feladatot végezzenek szakképzett szerelő létükre. Mit volt mit tenni, a kapu előtt Laci kezdte szétszedni a motort, hogy hozzáférjen az izzóhoz. Közben Andrásék is befutottak LMC-vel és már két férfiember dolgozott szorgosan a mínuszokban nyakig a motorházban. Kemény munkájukat siker koronázta. Igaz, hogy a manővert követően valamit nem sikerült teljesen jól visszailleszteni a helyére és ezért fura hangokat adott az autó, amíg visszatértünk a benzinkúthoz tankolni és osztrák matricáért, de azt már egy-két rutinos mozdulattal sikerült megoldani.

Így aztán végül 9-kor vágtunk neki az útnak. Nem akartunk Bécs felé végig autópályán menni, ezért a semmeringi autópálya felé vettük az irányt. Aznap sí világkupa menet volt Semmeringen és ilyet még életemben nem láttam: az autópályát fokozatosan egy sávra szűkítették az út két oldalát pedig halszálka formában parkolónak használták kilométereken keresztül. Buszokkal vitték fel a közönséget a sípályákhoz.

Leoben - Liesen - Bad Aussee útvonalat követően első ízben Hallstatt-ban álltunk meg a Hallstatter See partján. Mi már többször jártunk ebben a bájos városkában, ami most, a hidegben is elbűvölt minket. A meredek hegyoldalra kúszó házak, a kertek hiányában a házak falára felfuttatott gyümölcsfák, amik csupasz ágaikkal dideregve várták a tavaszt, a befagyott vízesés, a gőzölgő tó kacsákkal, hattyúkkal, vízicsirkékkel, a tó tükrében magukban gyönyörködő hegycsúcsok, egyszóval felüdítő látvány. Még mindenfelé kint voltak a karácsonyi díszletek és bár hó nem volt, a hőmérséklet azért gondoskodott a téli élményről. A sóbányát most se látogattuk meg, de egyszer biztos sort kerítünk rá.

Következő állomásunk Bad Ischl volt. Lakóautós városnézésen vettünk részt, mert a városkában sehol nem találtunk parkolóhelyet. A városon kívül a sportpályáknál viszont igen, de úgy döntöttünk, annyira nem volt szuper a hely, hogy érdemes lenne besétálni. Inkább a környéken jártunk egyet, aminek a kutyák is jobban örültek, mint egy városi sétának, szabadon rohangálhattak a labdák és ágak után. Bad Ischl után Salzburg volt az útirány, de nem volt egyszerű kikeveredni a városkából. A GPS és az úttáblák ellentmondtak egymásnak. Először a táblát követve átkeltünk a folyó felett ívelő hídon, majd egyre szűkülő úton felkapaszkodtunk egy hegyre. Amikor már nagyon gyanús volt az út, a GPS-en ellenőriztük, merre is tartunk, kiderült hogy egy zsákuca falucskába a hegy tetején (mintha ilyesmi már történt volna velünk, csak most nem jött szembe az iskolabusz és hely is volt megfordulni). Másodszor a GPS-re bíztuk magunkat, így csak két kört tettünk a városban, mert először kicsit későn szólt, hogy le kéne térni balra. Nagy nehezen sikerült megszabadulni Bad Ischl-től (ahova egyébként központi fekvése miatt még többször visszatértünk) és Salzburg felé folytattuk utunkat. Salzburgban viszonylag könnyen találtunk parkolóhelyet a várral szemközti oldalon, a folyóparton, közel a vasúti hídhoz. Igaz, hogy visszamentünk még parkolójegyet venni, amikor kiderült, hogy ott nem 8-18 óra között kell a parkolásért fizetni, hanem 9-19 óra között. A parkolóóra is érdekes volt, először azt kellett beállítani, hogy meddig akarsz maradni és ezután bedobni a szükséges pénzt.
Besétáltunk a városba, megnéztük a jégpályán tartott műkorcsolya bemutatókat. Bianka szerette volna forró csokival felmelegíteni magát, de sehol nem találtunk (visszatérve a lakóba főztünk forró csokit és bár utána több helyen is kaptak a gyerekek forró csokit, állítólag az volt a legfinomabb, amit mi csináltunk). Bár már jártunk többször Salzburgban, Mozart szülőházát most mégis elég nehezen találtuk meg, de végül rábukkantunk és megnyugodtunk, hogy még mindig megvan. Nagyon átfagytunk, mire visszaértünk a lakókhoz, vágyódtunk egy kis forralt borra, forró csokira, ezért úgy döntöttünk, hogy ott alszunk a rakparton. Nem ez volt a legnyugodtabb éjszakánk. Egyrészt szemben volt egy templom, de az éjjel elég csendben volt. Ez nem volt elmondható a vonatokról, a gyönyörű, többnyire emeletes szerelvényekről, amelyek a közeli vasúti hídon zakatoltak át a folyó felett. Azért jót aludtunk, csak néha szűrődött be álmunkba a vonatok zaja és reggel ébresztett a toronyóra. Éjjel azonban más nesz is zavarta a nyugodt pihenést, eleredt az eső, az dobolt a tetőn. Reggelre korcsolyapályává változott a sétány, csak csodáltuk az idős hölgyeket, akik biciklivel közlekedtek a csúszós utakon. Sajátos élmény volt a szaxofonos biciklista, aki miközben fél kézzel a bicikli kormányát is tartani próbálta, tekert a síkos bicikliúton és közben kifacsart testhelyzetben fújta a hangszerét. Mit mondjak, a zenei élmény nem volt tökéletes, de "performance"-ként egyéni volt.

Azt gondoltuk, hogy ha Salzburgban eső esett, de hideg van, hátha magasabban hó esett, ezért útrakeltünk Zauchensee felé. András már az út elején mondta, hogy ha kiérünk Salzburgból, tankolnia kellene. Csakhogy utána az autópálya jött, az üzemenyegárak magasabbak. Megálltunk hát a leállósávban és betöltötte a tankba a tartalék kannából a biztonsági üzemenyagot (mi meg az ő biztonsága miatt izgultunk, mert a rikító színű mellényt a kocsiban hagyta). Mi egy alagút előtt álltunk félre, temészetesen az alagút túloldalán remek parkoló várt volna minket. Altenmarktban aztán teletankolta a kocsit András, mielőtt nekiláttunk volna a felfelé kanyargásnak a Zauchbach völgyében. (Amikor Flachauba jártunk síelni, akkor többször átmentünk Zauchensee-be is, kellemes pályák, sok sífelvonó van ott. Szoktam látni 1-2 lakóautót is elvétve egy félreeső parkolóban.) Most a lakóautó parkoló teljesen tele volt, annyira, hogy mi már csak az úton tudtunk megállni. Napközben néhányan elmentek, de jöttek újabbak is. Mi maradtunk az úton, mert nem zavartuk a forgalmat és ha beálltunk volna a szűk helyre, nehezen tudtunk volna másnap kikeveredni. Láttunk ott még egy magyar lakóautót, egy Mercedest, este érkeztek, de nem találkoztunk a kocsi lakóival. Nem volt túl nagy hó, de azért fehér volt minden, a legtöbb felvonó is ment, a tó befagyott. Laci és Balu egyből elmentek síelni, hogy kihasználják még a napból hátralevő időt, mi pedig sétálgattunk, jól szórakoztunk a kutyákon, akik nagyon élvezték a játékot a hóban. Este, amikor a felvonók már leálltak elmentünk még egy kicsit körbejárni a néhány szállodából álló települést, a gyerekek meg egy jót szánkóztak. Itt is forralt bor kortyolgatásával fejeztük be a napot.

29-én gyönyörű verőfényes napsütésre ébredtünk, jobban mondva arra, hogy tiszta az ég és a nap lassan előbújik a hegyek közül. "Jeges" napunk volt. Indulás előtt volt még egy kis csúszkálás a tó előző nap letakarított jegén. A kutyák nem rajongtak a csúszkálásért, de azért néha ők is rámerészkedtek a jégre. Eközben András a szennyvíz lefolyót melengette, ami befagyott. Sikerült a manőver, ki tudta olvasztani az eldugult csövet. Úticélunk a Wolfgangsee partján fekvő Strobl volt. András talált a neten egy 2004-es lakóautós szilveszteri beszámolót, akik nagyon jól érezték magukat ezen a helyen a Berau kempingben. Gondoltuk, azt megnézzük magunknak és ha tetszik, mi is letelepedünk 1-2 napra, ott szilveszterezünk. Útközben a GPS megint megtréfált minket, talált egy rövidebb utat, ami ugyan úgy indult, mintha egy tanyára vezetne csak, de aztán tovább vezetett, egy idő után már jó, ha egysávos volt (szerencsére ott nem jött szembe senki), majd újra kiszélesedett és visszatért arra az útra, ahonnan leágazott. Megérkeztünk Strobl-ba, körülnéztünk a városkában, de semmi nyomát nem találtuk kempingnek. Elindultunk a tóparton sétálni, mert a leírás alapján valahol St. Wolfgang és Strobl között, Strobl-hoz közelebb tettük a helyét (ott is van). A séta során megszólított minket egy idős pár, kiderült, hogy ők is soproniak (mint Andrásék és az én édesanyám családja), közös ismerősöket is találtunk és ők is megerősítették, hogy még kb. 20 perces sétával a parti úton elérhető a kemping. Visszamentünk a lakókhoz és becserkésztük a St. Wolfgang felé vezető úton a Berau kempinget. Tetszett, amit láttunk, úgyhogy bejelentkeztünk és szilveszter estére asztalt is foglaltunk.
A kemping egy öbölben, közvetlenül a tóparton helyezkedik el. Helikopter leszálló pálya is csatlakozik hozzá, (ha esetleg valaki azzal szeretné megközelíteni). Sokan voltak angolok, nagy, panorámaablakos lakókocsikkal, fantasztikus karácsonyi külső - belső dekorációkkal (kicsit sajnáltuk is, hogy mi nem vittünk magunkkal ilyesmit), ők azonban többségükben 31-én reggel útrakeltek. Egy gyors terepszemlét és vacsorát követően besétáltunk a 2-3 km-re levő St. Wolfgangba. Nagyon aranyos városka, szép faerkélyes házakkal, mindenfelé fenyőfák voltak az út mentén, gyertyák égtek. (Az egyik majdnem meggyújtott egy fenyőfát, de még idejében jártunk arra és sikerült eloltanunk. Balu fedezte fel a lepottyant gyertyától lángra kapó fenyőt és ettől a város védelmezőjének érezte magát, mert sikerült megakadályoznia, hogy tűzvész martaléka legyen a városka.) Találtunk egy helyet, ahol forró csoki is volt, a gyerekek bementek és vettek, aztán a forró papírpohárral melengették a kezüket, a tartalmával meg a gyomrukat. Egyrészt kicsit kihaltnak tűnt a város, bezárt szállodák, kevés ember az utcákon, de aztán a szűk utcácskákban megjelent néhány épphogy elférő turistabusz, amik egyből útakadályt képeztek. A városka főterén pedig élő zene volt - nem is rossz - és nagy tömeg (biztos mindenki ott volt, azért voltak üresek egyébként az utcák). A hosszú séta megtette hatását, visszaérve a kempingbe nagyon jól aludtunk. Egyébként a kemping vizesblokkja nagy élmény volt számunkra. Bejelentkezésnél kaptunk egy kártyát, amivel a mosógép és szárítógép működik, a vizeshelyiségek zárt, fűtött épületben kaptak helyet, fotocellás ajtók biztosítják, hogy a nyitva felejtett ajtók ne eresszék ki a meleget (és be a hideget), a vízcsapok is automatikus működésűek a víztakarékosság érdekében, sínen mozgó, magasságban állítható multifunkcionális szárító szolgál kéz és hajszárításra a különböző magasságú emberek számára is kényelmes használatot biztosítva.

31-én megint szép napos téli napra ébredtünk. A petárdák durrogtatása már reggel megkezdődött. Sőt, mintha ágyúval is lőttek volna olyan hangok voltak és hatalmas füstfellegek szálltak fel. Úgy döntöttünk, hogy napvilágnál is megnézzük St. Wolfgangot. A ragyogó napsütésben nagy volt az élet, a főút mentén felállított kis faházakban mindenfélét árultak, diótörőket, illatos szappanokat, fánkot, perecet, szerencsehozó patkót, forralt bort és grogot,.... Visszafelé elbóklásztunk a domboldalon, kanyargós utakon jártunk nyaralók, tanyák között, minden zöldellt, még egy félig érett szamócát is találtam az út mentén (szegényt biztos becsapta a hosszú ősz és bár éjjel fagyott, de napközben nagyon kellemes meleg volt). Láttunk szép lovacskákat is, szegények biztos nem örültek a nagy durrogtatásnak, egymáshoz bújva dugták ki a fejüket a kerítés gerendái között.

Visszaérve a kempingbe András beizzította a grillsütőt, mi meg a kutyákkal elmentünk a másik oldalról is megnézni azt a sétautat, ami a kemping kerítése mellett vezet el Strobl felé. Egészen addig a helyig elsétáltunk az időnként a víz felett haladó gyalogjárón, ameddig előző nap Strobl-ból. Mire visszaértünk, kész volt a finom sült hús, virsli, jóízűen lakmároztunk a szabadban. Igaz, hogy egyre hűlt az idő, de azért még desszertet is készítettünk, a maradék beiglit megpirítottuk a grill rácsán, ami nagyon finom csemegének bizonyult.

Este beültünk az étterembe, egy üveg bor (a gyerek forró csoki) mellett beszélgettünk, felelevenítettük az út kedves epizódjait, más utak élményeit és tervezgettük a következő utazásokat. Éjfél előtt visszamentünk a lakóautókhoz, ott köszöntöttük pezsgővel és a magyar himnusszal a 2007-es esztendőt.

Éjfél után a tó körül mindenhol - tóparton, hegyoldalban, hegytetőn - tüzijátékok rakétái röppentek az égre. A kempingben is hatalmas tüzijáték volt, a tópartról csodáltuk a színes csillagok sziporkáját. Amikor elcsendesedett a környék nyugovóra tértünk.

Az új esztendő esővel érkezett és az eső egész nap kitartott. Reggelit követően útrakeltünk hazafelé (ha maradt volna a jó idő, valószínűleg kicsit tovább maradunk, vagy megállunk nézelődni a Traunseenél is, nem csak elautózunk mellette. Melknél álltunk meg a lencselevest elfogyasztani, zuhogó esőben megcsodáltuk az épületegyüttest, a tobzódó barokk díszítésű templombelsőt, majd búcsút vettünk egymástól és hazaindultunk. Andrásék már 3/4 7 körül telefonáltak, hogy hazaértek, nekünk egy kicsit több idő kellett Budapestig.

Jól sikerült év végi kiruccanás volt, remélem, hogy még sok hasonlóban lesz részünk.

Partnereink:

Egyedi lakóautók gyártása. Lakóautók szervizelése, átépítése, felújítása.